Szikrázó napsütésre ébredtem, szokás szerint teleizzadt ágyban. Őrületes meleg van. Persze ahogy az lenni szokott, ilyenkor nem működik a légkondi és a ventilátort is elvittem anyámnak múlt héten. De erőt vettem magamon, és megkezdtem a napi rutinomat. Zuhany, fogmosás, és egy könnyű reggeli. Persze ne felejtsük ki a vitaminokat, vérnyomásszabályzókat, és a többi millió féle növelőt, csökkentőt, szabályzót, beállítót, leállítót, helyreállítót, helyettesítőt és a mindig elengedhetetlen koffeintablettát. Szerencsére már mindent megvettem ami kellett, úgyhogy nincs más dolgom, mint lazsálni egy keveset, majd este elmenni a vacsorára. Már jó pár éve nincs hangulatom ehhez az egészhez, de hát a hagyomány az hagyomány.
A napom ugyanúgy telt, mint a másik három idei szabadnapom. Kis séta a tűző napon, persze szigorúan napvédőkrémmel, oxigéntapasszal és napernyővel. Nem szerettem ezt a sok macerát, jobb volt régen, mikor szimplán kimehettünk egy jó kis sétára, de hát ez van, azok az idők már elmúltak. Ha már meleg, gondoltam leugrom a tóhoz, és fürdök egyet. Persze nem csak nekem jutott eszembe e remek ötlet, ráadásul az elmúlt években legalább a felére leapadt, így az úszásról megint lemondhattam. Nem is maradtam túl sokáig, inkább hazamentem pihenni egyet. Szép lassan el is múlt az idő, jó sok fekvéssel, televíziózással, ám az éjféli híradó után már kezdett sötétedni, úgyhogy ideje volt indulnom.
Anyám házához érve, már messziről hallottam a Summer Snow ismerős sorait. Ahogy azt sejtettem, anyuék már elkezdték a ráhangolódást. Nem tudom tényleg megy-e nekik, vagy csak színjáték, hogy megtartsuk a szokásainkat, de nekem akkoris hiányzik hozzá a Jingle Bells, a White Christmas, no meg a rohangáló gyerekek. 38 éves létemre olyan lettem, mint hajdan a siránkozó nyugdíjasok. De hát könyörgöm, a Summer Snow, a Sweating Christmas Tree és a rengeteg szingli valahogy nekem nem karácsonyos.
Sajnos már nincs mit tenni. A szentestén szállingózó hópelyheket végleg leváltották a hulló izzadtságcseppek.
