2020 március 13-a péntek reggel van. Ez is egy szokásos napnak indul. Felkelek az ágyból, kihúzom a sötétítőt. Meglepően meleg levegő csapja meg az arcom amikor kinyitom az ablakot,hogy kiszellőztessem a szobámat. Ezután a fürdőbe megyek fogat mosni. Leveszem a polcról a fogkrémet amire nagybetűkkel ez van írva: "Biológiai úton lebomló csomagolás". A felirat alatt a fogkrém márkája,majd részletes szöveg arról hogy hány óráig nyújt friss leheletet és miért is ez a legjobb fogkrém. ... Van ami nem változik.
A csap felett lévő műszert beállítom "fogmosás mód"-ra. Ez egy olyan műszer, ami pontosan jelzi mennyi vizet használhatok. Ha a szükséges mennyiségnél többet használok, fület süketítő pityegéssel jelez. Véletlenül több vizet töltök a pohárba, és a szerkezet pittyegni kezd. Öt percig kellett hallgatnom a zajt míg végre elállt. Nem,ez mégsem egy szokásos nap. MÁR ideges vagyok, pedig még csak fél hét. Miután fogat mostam, kinyitom a ruhásszekrényem. Nincs túl sok választék. Zöld, kék, fehér, barna ruhák, mindegyik színből két-két fajta, egy vékonyabb és egy vastagabb anyagú. A vastagabb az őszi-téli hónapokra, a vékonyabb pedig a tavaszi-nyári hónapokra. Mást nem is kapni az üzletekben. A divatcégek tönkrementek, a műszálas ruhákat betiltották. Jóllehet a fekete piacon mindig kapni rossz minőségű ruhákat, senki sem meri hordani őket. Ugyanis azért a törvény büntet. Visszasírom a régi szép időket, amikor még azt vehettem fel amit akarok. Unalmas ez a négy szín. Jó lenne valami újítás. Újra a szikrázó Napra tekintek, végül a vékonyabb kék ruhámat veszem fel. Beülök a vízzel meghajtott autómba, és elindulok a munkába.
Ötszáz méterenként színes konténerek jelzik, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtjük. Mindenki hibrid autóval jár mert hagyományos benzin meghajtású járműveket már nem gyártanak. Akinek nincs kocsija, az a tömegközlekedést vagy a biciklizést választja. Természetesen a buszok is hibridek, a transrapid vonatok pedig 420 km/h-s sebességgel száguldanak a mágnesesség törvénye szerint. Megérkeztem.
Bemegyek az irodába. Most következik az, amit a legjobban utálok: Agymosást kapunk minden reggel. Ez annyiból áll hogy egy megbízott személy, akit mi csak "nagyokos"-nak nevezünk utasításokat ad arról, hogyan éljünk környezetkímélő életmódot. Néha idegrohamot kapok ettől a sok rizsától. "A szemetet ne dobják el mert...Ne folyassák a vizet,mert..."...blablabla. Miután vége az egész hablatyolásnak mindenki kap egy üzenetet a digitális karszalagjára miszerint részt vettünk az "agymosás"-on. Bárcsak áramszünet lenne, akkor legalább nem kéne dolgoznom. Futott át az agyamon egy pillanatig ez a gondolat, amikor rájöttem hogy minden napelemmel működök. A hologramos laptop és mobiltelefon, illetve minden más eszköz. Ekkor bőszen szidni kezdtem magamban az egész környezetvédelem dolgot. Miért nem lehet minden a régi?!
Munka után vásárolni megyek a barátnőmmel. A szupermarketbe belépve egy nagy zöld foltot látok. Minden áru zöld környezetkímélő csomagolásban kapható. Így sokkal nehezebb megtalálni a megvásárolni kívánt árut. Friss,egészséges zöldségek és gyümölcsök vannak az egyik részlegen. Ínycsiklandó látvány, veszek is belőle. Kozmetikai termékek még mindig kaphatóak, csak jóval kevesebb fajta, szigorúan ellenőrzött termékek. A kedvenc hajlakkomat rég nem kapni, mivel a hajtógázas termékeket kivonták a forgalomból, mondván: "Károsítja az ózonréteget." Nekem meg a kinézetem károsítja az, hogy nincs! Bankkártyával fizetünk.
Kilépünk az ajtón és rengeteg rügyező fa látványa tárul elénk. Itt a tavasz. -Két jó dolog van ebben a "környzetvédősdi"-ben. Az egyik, a gyönyörű fák látványa, a másik pedig a friss gyümölcsök zamata. -állapítottam meg a dolgot, miközben egy ellenőr lépett oda hozzánk hogy igazoljuk, megkaptuk a reggeli utasításokat. Persze, hogy a barátnőmnél pont nem volt karszalag, így pénzbüntetést kapott. "Jó bevétel ez az államnak, mi?" - kérdezte az ellenőrtől dühösen. Mire az ellenőr az válaszolta, hogy a befolyt összeg 75%-át kutatásokra szánják. Én is dühös lettem. "Utálom az új rendszert, inkább fulladnék bele a szemétbe, minthogy megmondják nekem milyen módon éljek!" - szóltam meglehetősen hangosan. Akkor vettem csak észre hogy az én egyetlen, gyönyörű gyermekem egész végig a hátam mögött állt. Nagyon elszégyelltem magam. De mi az a kezébe?! Két pici keze között egy sárga, halálfejes tárgyat tartott és a szájához kezdte emelni. Gyorsan kikaptam a tárgyat. Nagyot förmedtem: "Ki az a nemnormális aki veszélyes hulladékot dob el?! Mit képzel magáról,azt hiszi csak övé a Föld? Az ilyen ember csak magára gondol! "Egy pillanatra lefagytam, a sárga szemét kiesett a kezemből. A férjem kiabálva rohant hozzánk hogy jól vagyunk-e. Csak annyit tudtam kinyögni: Én is pont olyan vagyok. Pont olyan mint az az ember aki eldobta a szemetet. Csak magamra tudtam gondolni. Átöleltem a kislányom és zokogni kezdtem. Szerencsére nem lett semmi baja.
Azóta 27 év telt el. A Föld virágkorát éli, az utódaink büszkén gondolnak ránk. Azokra, akik össze tudtunk fogni és együttes erővel változtatni. Mert ahogy Vauvenargues francia filozófus írta: "Ahhoz hogy nagy dolgokat hajtsunk végre, úgy kell élnünk, mintha sohasem kellene meghalnunk." Valójában nem is kell meghalnunk, mert utódainkban tovább élünk örökre, legalábbis a világ végezetéig.
