„Az optimista azt hiszi, a létező világok legjobbikában élünk. A pesszimista attól fél, hogy csakugyan abban élünk.”[1] Te hova tartozol? Én optimista vagyok. De, hogy őszinte legyek most én is félek. Félek, hogy nincs más, hogy ez az egyetlen hely az univerzumban, ahol az élet fenntartható. Csak itt, ezen a Föld nevű bolygón van lehetőség élni. És te kaptál egy esélyt. Egy esélyt, hogy élj. Szerintem nagy dolog! Jobban megbecsülhetnéd. Ha nem is magadért, legalább a jövő számára. Gondolj csak bele! Európa szívében, egy kis ország, Magyarország a hazád.
A hely, ahol télen hull a hó, nyáron ragyog a Nap. Ahol a síkságok és hegységek felváltva alkotják a tájat. Ahol a patakok a folyókba torkollanak, vagy éppen hatalmas állóvizekbe. Ahol források törnek a földfelszínre. A réteket virágok borítják és erdők fedik el a hegyeket. Ahol számtalan állat- és növényfaj él teljes összhangban egymással. Ahol a Hold ragyog be minden éjszakát. Ahol a csillagok mindig ragyognak. Ahol a felhők fölött örökké kék az ég. És ahol az emberek ezt mind semmibe vették és örökéletűnek hitték. 2020-ben lehet, hogy csak emlékképekben élnek ezek a ma még természetesnek vett, de múlandó természeti értékek. Ha majd a gyermekem megkérdezi, hogy milyen a téli hóesés, mi az a szivárvány, hogyan néz ki hóvirág és, hogy mi az az esthajnalcsillag? Akkor nem akarok régi emlékképeket felidézni és fényképeket előszedni. Csak megfogni a kezét és megmutatni neki, hogyan lehet hóembert építeni.
Felmutatnék az égre egy nyári zápor után. Megmutatnám neki a kertben a tavasz első napsugarával kibújó fehér kisvirágot, és a legfényesebb csillagot, amely először bukkan fel az éjjeli égbolton. Sajnos, ha nem változtatunk az életvitelünkön és a felfogásunkon, akkor hatalmas katasztrófa szemtanúi leszünk mindjányan. Nevetséges, hogy az emberek komolyan elkeserednek, mikor valami anyagi veszteség éri õket, de nem érzik a szomorúságot, amikor életük valódi értékei vesznek el a szemük láttára. Az élet felfogás dolga, de szerintem vegyél vissza!
